A hús, ami a kezem ügyébe akadt, nem más, mint pár szelet szarvasborjúgerinc, most a fagyóból, mert hát, ha az ember hozzájut egy ilyen szép darabhoz, akkor néha gondol a „szûkösebb” idõkre is. Azért, hogy ne egy rossz ízû jégtömböt kelljen kiolvasztania, az sem árt, ha vákuumfóliában tesszük a mélyhûtõbe. Ez a darab például másfél évet töltött a jégen és nemcsak küllemre, de higgyék el, hogy ízre is tökéletes volt. Hogy honnan tudom ilyen biztosan az idõpontot? A gondos címkézés még azt is elárulta, hogy melyik birtokon került terítékre a jobb sorsát megérdemelten elnyerõ borjú, hiszen végül a pocakomban landolt, és ennél jobbat én elképzelni sem tudok…

A szarvas bélszínt lehártyázzuk, majd olajjal együtt levákumozzuk és három hétig pihentetjük. Forró serpenyőben minden oldalát körbesütjük, sózzuk, összetört borókával megszórjuk, majd 70C°-os vajban pihentetjük 3-4 percet. Tálalás előtt kicsit rásütünk, majd szeleteljük.