Rántott szarvascomb osztrák burgonyasalátával

Rántott szarvasborjú

HOZZÁVALÓK:

A rántotthúshoz:

60 dkg Vadkonyha szarvascomb

2 tojás

5 dkg búza liszt

15 dkg zsemlemorzsa

20 dkg napraforgó olaj

A burgonyasalátához:

75 dkg kis méretű burgonya

1 csokor újhagyma

1 tk mustár

1 tk bajor mustár

1 gerezd fokhagyma

5 ek citromlé

3 ek olivaolaj

só bors ízlés szerint

ELKÉSZÍTÉS:

A szarvas combot 1 centiméter szeletekre vágjuk fel, majd szép egyenletesen kiklopfoljuk.

A húsokat sózzuk és panírozzuk. A panírozáshoz elkészítjük a hozzávalókat: tányérra tesszük a lisztet, a tojásokat villával felverjük, a zsemlemorzsát pedig egy tányérra szórjuk.

A szelet mindkét oldalát lisztezzük, a tojásos keverékbe mártjuk, és mindkét oldalát bevonjuk zsemlemorzsával (ne nyomjuk túl erősen).

Egy mély serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és a szarvas szelet mindkét oldalát addig sütjük, amíg fel nem úszik az olaj tetejére.

Köret: a burgonyát héjában puhára főzzük. Az újhagymát és a fokhagymát apróra vágjuk.

A többi hozzávalót összekeverjük, majd belekeverjük a hagymát és a fokhagymát.

A burgonyát lecsöpögtetjük, meghámozzuk, szeletekre vágjuk, és azonnal hozzáadjuk a salátaöntethez. Sóval borssal ízlés szerint megszórjuk.

Az ételhez ezt a bort ajánljuk:

Bock PortaGéza

A recept az alábbi Vadkonyha Szarvascombbal készült!

konyhakész szarvascomb