VADDISZNÓ BRASSÓI KÖRTEKOCKÁKKAL

Vaddisznó brassói
Vaddisznó brassói

HOZZÁVALÓK:

500g vaddisznó comb

300g mangalica zsír

400g burgonya

150g kolozsvári szalonna

2 dl húsleves

2 közepes sonkahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

1 evőkanál sűrített paradicsom

1 teáskanál borsikafű

1 teáskanál őrölt pirosparika

1 kávéskanál őrölt kömény

1 késhegynyi őrölt
szegfűbors

fehérbors

1 db keményebb húsú körte

AHOGY A LOKODI SÉF KÉSZÍTI

A burgonyát megpucolom, nagyobb kockákra vágom, és hideg, enyhén sós vízben felteszem főni. Mielőtt teljesen megpuhulna, leszűröm és száraz ruhára téve hagyom kihűlni. A húst hasonló nagyságú kockára vágom, mint a burgonyát. Serpenyőben két evőkanál zsírt forróra hevítek és a húsdarabokat jól körbepirítom. Szűrőkanállal kiveszem a serpenyőből és a maradék zsírban megpirítom a kockára vágott füstölt szalonnát. Ha kész kiveszem, félre teszem, és a zsírban megfonnyasztom a hagymát valamint az apróra vágott vagy zúzott fokhagymát. Ezután hozzá teszem a sűrített paradicsomot és kicsit még együtt pirítom. Mikor elkészült, visszakerül rá a hús, a fűszerek, enyhén sózom, borsozom és felöntöm a húslevessel. Lefedve puhára párolom (kb. 1,5 óra), ha kell, töltök még utána levest. Mielőtt teljesen elkészül, egy magasabb falú serpenyőben nem túl forróra hevítem a maradék zsíromat és szépen megsütöm benne a kihűlt burgonyát. Miután lecsepegtettem, hozzá keverem a szalonnakockákkal együtt az elkészült ragumhoz és tálalom. Utolsónak meghintem a lencse nagyságúra vágott körtekockákkal. Jól áll neki a frissen vágott, tálalás előtt hozzákevert petrezselyem

Jó étvágyat!

Az ételhez ezt a bort ajánljuk:

Bock Syrah 2017

Bock Syrah 2017

A recept az alábbi Vadkonyha Vaddisznócomb hússal készült!

Vaddisznó comb