TÉPETT VADDISZNÓHÚS

Tépett vaddisznóhús
Tépett vaddisznóhús

HOZZÁVALÓK:

maradék vaddisznó comb

2 közepes hagyma

1-2 gerezd fokhagyma

piros paprika

1 kg burgonya

1 dl fehér bor

ELKÉSZÍTÉS:

Teljesen normális, hogy karácsonykor úgy pattannak fel a kilók észrevétlenül, hogy a szilveszterhez érve már adja magát az újévi fogadalom, a fogyókúra.

Karácsony után pedig ott van a számos, két ünnep között „meglőtt” vadpecsenye, amit még nézegetünk egy darabig vagy talán megpróbálunk valakit átcsábítani…

Ennek felhasználására én most a nagyon kedvelt erőset hívtam segítségül, de lehet ez akár egy kelbimbó köret, vagy sült húsból indított rizseshús is. Igazából semmi extra dolgunk nincs, csak a megtisztított, hasábra vágott burgonyát befűszerezni, erőspaprika krémmel átforgatni és fedő alatt megpárolni egy kevés víz (esetleg fehérbor) segítségével a sütőben. Ha egy kis vajat is keverünk bele, az csak jót tesz neki. No, meg a hagyma, fokhagyma. Aztán a pirítás fázisában rácsipkedjük a húst és már kész is az újrahasznosított ebéd. Fontos az ilyen ételeknél, hogy mindig csak annyit készítsünk, ami rögtön el is fogy, mert ezt már nem szabad újra megmelegíteni az élelmiszerhigiénia kőbevésett szabályai szerint.

Forrás: Vadászlap 2019/I. hó

Az ételhez ezt a bort ajánljuk:

Bock PortaGéza 2019

A recept az alábbi Vadkonyha Vaddisznócomb hússal készült!

Vaddisznó comb