RAMEN LEVES SZARVASBÓL

HOZZÁVALÓK:

60 dkg szarvascomb

4 evőkanál vaj

4 tojás

4+4 evőkanál szójaszósz

1+1 evőkanál halszósz

1+1 evőkanál rizsecet

1,5 liter erőleves alap

2 evőkanál édes szójaszósz

300 g Udon/ Soba tészta

3 gerezd fokhagyma

1 evőkanál frissen reszelt gyömbér

10 dkg Enoki gomba(tűgomba) vagy shitake gomba

2 kisebb fej bordáskel ( bok choy)

2 szál csemegehagyma

2 db lime levél

20 dkg mungobab csíra

1 szár citromnád (thai citromfű)

1 db lime

1 kávéskanál ötfűszer keverék

petrezselyem

Só, bors és chili ízlés szerint

A tojásokat forrásban lévő vízben keményre főzzük, majd lehűtjük és meghámozzuk.

ELKÉSZÍTÉS:

Sült hús 1 lépés:

A vajat felforrósítjuk és megpirítjuk rajta a sóval és borssal fűszerezett szarvascombot. Miután megkapta a kívánt barnás kérget, tálra helyezzük és alufóliával lefedve pihentetjük.

Leves alap:

A visszamaradt sütő zsiradékon megpároljuk a karikákra vágott thai citromfüvet, a csemegehagymát az apróra vágott fokhagymát, gyömbért és a lime leveleket.
Az erőleves alapba belekeverjük a szójaszószt a halszószt és a rizsecetet.
A hagymás citromfüves keveréket felöntjük a fűszerezett erőlevessel és 10 ercig főzzük, míg összérnek az ízek.

Páclé tojáshoz és a húshoz:

A tojást marinálásához elkészítjük a páclevet szójaszószból, édes szójaszószból halszószból, rizsecetből, 5 főszerkeverékből és gyömbérből. A tojásokat 10 percre beleforgatjuk úgy, hogy minden oldalát megfesse a szója.

Zöldségek párolása:

1 evőkanál vajat olvasztunk és megfuttatjuk rajta a leveleire szedett bordást kelt. Fedő alatt puhára pároljuk és ügyeljünk arra, hogy ne piruljon meg
Miután kivettük a megpuhult kelt a gombát is megpuhítjuk a vajon.

Sült hús 2. lépés:

A szarvas comb sültet vékony szeletekre vágjuk fel és a visszamaradt vajon minden oldalát barnára pirítjuk.
Miután megpirult a tojás marinálására használt páclébe tesszük és hagyjuk abban kihűlni.

Tészta:

A tésztát a gyártói előírás szerint főzzük meg, majd hideg vízben lehűtjük, hogy ne ragadjon össze.

Összeállítás:

  1. Egy mély leveses tálba halmozzuk a megfőtt tésztát.
  2. Rámerjük az erőlevest.
  3. Hozzá adjuk az mangobab csírát.
  4. Hozzáadjuk a bordás kelt.
  5. Hozzá adjuk a gombát.
  6. Hozzá adjuk a félbe vágott marinált főtt tojást.
  7. Hozzá adjuk a marinált szarvascombot.
  8. Megszórjuk vékonyra vágott csemegehagymával, chilivel és egy negyed limeot rakunk mellé.

Az ételhez ezt a bort ajánljuk:

Bock Rose Cuvée

A recept az alábbi Vadkonyha Szarvas comb hússal készült!