ASZALT SZILVÁS VADDISZNÓ RAGU ÉDESBURGONYÁVAL, SÁRGA CÉKLÁVAL, KELBIMBÓVAL

HOZZÁVALÓK:

Ragu:
1 csomag Vadkonyha vaddisznó comb
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl vörösbor
2 ek. sűrű szilvalekvár
1 ek. paradicsompüré
1 ek. édes mustár
Borókabogyó, rózsabors, kakukkfű, só, bors
Egy kevés napraforgó olaj
Víz
Köretek:
2 nagyobb édesburgonya
2 közepes sárga cékla
10 dkg vaj
2 dl kókuszjoghurt
Szerecsendió
Só, bors
500 gramm kelbimbó

ELKÉSZÍTÉS:

A hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk. A húst a főzés előtt 1 órával vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen. Tipp: ha fagyasztott hússal dolgozunk, akkor a mélyhűtőből a hűtőbe tegyük át egy nappal hamarabb, hogy ott engedjen fel, majd ezután vegyük ki és várjunk míg szobahőmérsékletű lesz. Tisztítsuk meg a húst, ha szükséges, hártyázzuk le, majd kockázzuk fel.
A hagymát szép lassú tűzön pároljuk üvegesre, majd vegyük feljebb a tüzet és adjuk hozzá a felkockázott vaddisznó combot. Picit pirítsuk, nyomjuk rá fokhagymát, majd adjuk hozzá a borókabogyót, rózsaborsot kakukkfüvet.Ha egy kis levet engedett mehet hozzá a paradicsompüré, a mustár és a szilvalekvár. Kevergessük tovább, míg szépen bevonják az összetevők a húst, és csak ekkor sózzuk meg az ételt. Ezután öntsük hozzá a bort, forraljuk tovább, hogy az alkohol elpárologjon belőle 1-2 perc alatt, majd adjuk hozzá az aszalt szilvát is.
Készítsünk egy kancsóba vizet és kezdődhet a szép lassú párolás. Mindig csak egy  kevés vizet adjunk hozzá és lassú tűzön fedő nélkül pároljuk a ragut. Amikor elfőtte a vizet, és sűrűsödik, jöhet az újabb adag víz, és ez mehet így kb. 1.5 – 2 órán keresztül, szép lassan kevergetve, bugyogtatva, így garantáltan vajpuha lesz a husink és a végére egy isteni sűrű szaftot kapunk majd.
Közben készítsük el a köretet: mossuk meg a céklát és az édesburgonyát, tisztítsuk meg és kockázzuk fel őket. Tegyük a zöldségeket egy edénybe, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, és főzzük közepes lángon 20 percig. Ha megfőtt, szűrjuk le, majd adjuk hozzá a vajat, kókuszjoghurtot, egy kevés sót és szerecsendiót, majd botmixerrel pürésítsük az egészet.
A kelbimbót is megmossuk, a legfelső réteg leveleit vegyük le, vágjuk negyedbe, majd tegyük forrásban lévő vízbe 3-4 percre, ezután szűrjük is le, hogy maradjon szép zöld, roppanós.

Jó étvágyat!

Az ételhez ezt a bort ajánljuk:

Bock 40 Cuvée 2017

Bock 40 2017

A recept az alábbi Vadkonyha Vaddisznócomb hússal készült!

vaddisznó comb